menu in

Hadtörténelmi Közlemények letöltés

A Hadtörténelmi Közlemények, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum negyedévente megjelenő tudományos folyóirata. A Magyar Tudományos Akadémia alapította 1888-ban a magyar hadtörténetírás fejlesztésére. Azóta folyamatosan fennáll, 2013-ban a 126. évfolyamánál tart. Magyarország egyik legrégebbi társadalomtudományi orgánuma, a kezdetektől jelentős szerepet játszik a hazai (had)történetírás fejlődésében. Évi négy számban (márciusban, júniusban, szeptemberben és decemberben), több mint 1000 oldalon teszi közzé a középkortól a jelenkortörténetig ívelő magyar és a kapcsolódó egyetemes hadtörténelem kutatási eredményeit, újonnan feltárt forrásait. Alkalmanként a hadtörténelem kérdéseiről folytatott tudományos vitáknak is helyt ad, illetve évfordulókhoz kapcsolódóan tematikus számokkal jelentkezik.

A folyóirat elismert a szakmai körökben, a tudományegyetemeken folyó történelemoktatásban és a szélesebb olvasóközönség körében is.

A szakmai színvonalat biztosítja, hogy a megjelenő tanulmányokat két független bíráló valamint a nemzetközi szerkesztőbizottság bírálja, amelynek elnöke Hermann Róbert (a HM HIM parancsnok tudományos helyettese), tagja egyebek közt Ágoston Gábor (USA), Erwin A. Schmidl (Ausztria), Vladimír Segeš (Szlovákia). A Hadtörténelmi Közlemények folyamatosan növekvő népszerűségre és keresettségre tett szert a közép-európai régióban 4 nyelvű (angol, francia, német, orosz) tartalomjegyzékének és rezüméinek, a legújabb angol, német, francia és szláv nyelveken írott hadtörténeti szakirodalomról készült szemléinek és az évenként összeállított magyar hadtörténeti szakbibliográfiájának köszönhetően.

A Hadtörténelmi Közlemények közlési szabályzata: